logo
0

Szerződéstől való elállás

A megrendelés lemondása és a szerződéstől való elállás
Elállási jog
Az e pontban foglaltak kizárólag a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személyre vonatkoznak, aki árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz, valamint az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje (jelen pontban a továbbiakban „Fogyasztó”).
Fogyasztó a szerződés a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet értelmében jogosult a termék adásvételére irányuló szerződés esetén
a) terméknek,
b) több termék szolgáltatásakor az utoljára szolgáltatott terméknek,
c) több tételből vagy darabból álló termék esetén az utoljára szolgáltatott tételnek vagy darabnak,
d) ha a terméket meghatározott időszakon belül rendszeresen kell szolgáltatni, az első szolgáltatásnak, a Fogyasztó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy általi átvételének napjától számított tizennégy (14) napon belül a szerződéstől indokolás nélkül elállni.
Fogyasztót megilleti az a jog, hogy a szerződés megkötésének a napja és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolja elállási jogát.
Ha a Fogyasztó a megvételt követően használatba vette a terméket, az ebből fakadó értékcsökkenésért felelősséggel tartozik a Szolgáltató felé, hiszen a hatályos jogszabályok értelmében a Fogyasztó felelősségre vonható a termékben bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be. A Szolgáltató tehát követelheti a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenés illetve ésszerű költségeinek – ha szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződés teljesítését a Fogyasztó kifejezett kérésére a határidő lejárta előtt megkezdte és gyakorolja felmondási jogát - megtérítését.
A vásárlástól való elállás joga nem a termék 14 napos ingyenes használatát biztosítja a Fogyasztó részére, hanem a termék szemrevételezésének, ki illetve felpróbálásának lehetőségét.
Elállási jog gyakorlásának menete
Ha a Fogyasztó elállási/felmondási jogával élni kíván, elállási/felmondási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni postán vagy elektronikus úton küldött levél útján az alábbi címre: Packeta Hungary Kft., Digital24 / Digiexpert, Ezred utca 2. B2/11 1044 Budapest Hungary.
Fontos: amennyiben szeretné visszaküldeni a kézhez kapott terméket, mindig szükséges azt előzetesen e-mail formájában bejelenteni az alábbi e-mail címen: info@digiexpert.hu .
Az így bejelentett szerződéstől való elállást követően, ID 93981789 csomagra kell ragasztani, s csak ez után kell elküldeni a csomagot a megadott címre. Abban az esetben, ha a csomag ID szám nélkül lesz elküldve, a csomagot nem fogják átvenni, és visszakerül a feladóhoz.
0 - 10 kg :
Packeta Hungary Kft
ID 93981789
Ezred utca 2. B2/11
1044 Budapest
Hungary

Abban az esetben, ha a csomag ID szám nélkül lesz elküldve, a csomagot nem fogják átvenni, és visszakerül a feladóhoz.
10 - ... kg :
Český velkoobchod s.r.o.,
Františka Diviše 944/1
104 00 Prague
Czech Republic
Postán történő nyilatkozatküldés esetén a postára adás dátumát, telefaxon vagy elektronikus levél esetén az elektronikus levél illetve a fax küldésének idejét veszi a Szolgáltató figyelembe a határidő számítás szempontjából. A Fogyasztó levelét ajánlott küldeményként adja postára, hogy hitelt érdemlően bizonyítható legyen a feladás dátuma.
Ebből a célból a Fogyasztó felhasználhatja az elállási nyilatkozat-mintát is, mely itt érhető el.
A Fogyasztó határidőben gyakorolja elállási/felmondási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási/felmondási nyilatkozatát.
Fogyasztó elállás esetén köteles a megrendelt terméket a Szolgáltató fent megjelölt címére indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni. A határidő betartottnak minősül, ha Fogyasztó a 14 napos határidő letelte előtt elküldi (postára adja vagy futárnak átadja) a terméket.
A termék Szolgáltató címére történő visszaküldésének költsége Fogyasztót terheli, kivéve, ha a Szolgáltató vállalta e költségek viselését. Szolgáltató azonban nem vállalja át a visszaszállítás lebonyolítását illetve költségét a Fogyasztótól. Szolgáltatónak az utánvéttel visszaküldött csomagot nem áll módjában átvenni. A termék visszaküldésének költségének kívül az elállás kapcsán a Fogyasztót semmilyen más költség nem terheli.
Ha a Fogyasztó eláll a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb a Fogyasztó elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül Szolgáltató visszatéríti a Fogyasztó által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve a fuvarozási (kiszállítási) költséget is, kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy a Fogyasztó a Szolgáltató által felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott.
Szolgáltató a visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmaz, kivéve, ha a Fogyasztó más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag a Fogyasztót semmilyen többletköltség nem terheli. Szolgáltató a visszatérítést mindaddig visszatarthatja, amíg vissza nem kapta a terméket, vagy a Fogyasztó nem igazolta, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a korábbi időpontot veszi figyelembe a Szolgáltató.
Fogyasztót nem illeti meg az elállási jog:
a) a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szolgáltatás egészének teljesítését követően, ha a vállalkozás a teljesítést a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg, és a fogyasztó tudomásul vette, hogy a szolgáltatás egészének teljesítését követően felmondási jogát elveszíti,
b) olyan termék tekintetében, amely jellegénél fogva az átadást követően elválaszthatatlanul vegyül más termékkel,
c) olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a Fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állított elő a Szolgáltató, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a Fogyasztó személyére szabtak;
d) olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza, pl. fogkefék, epilátorok, elektromos borotvák és egyéb testápolással kapcsolatos termékek.
Nyomtatvány letöltése itt: elállási nyilatkozat ()